Puzsér Róbert

Gyerekkoromban szerettem a cirkuszt. Persze nem önszántamból, hiszen ízlésem nem volt. Kicsi voltam, mások ízlésforgácsaiból építettem fel a magam odvát, melyben ma nemcsak feszengenék, de öklendeznék is. Vittek a cirkuszba, ahogy a lovakat pukedlizni, az oroszlánokat karikán átugrani, a majmokat, hogy pelenkában és zsinóros kisködmönben ellopják a nézőtéren ülő öregember kalapját. Csak néztem, bámultam ki nyolcéves buta fejemből, hogy mennyi csoda vesz körül. A lovakon színes tollak, a kikent-kifent bohócon hetvenöt és feles cipő, a szexi harisnyás néniken feszes trikó, a porondmesteren flitteres cilinder. Micsoda mámorító kavalkád! Annyira ámultam, hogy a zavaró jelek fel se tűntek. Például hogy soha nem volt félház se. Nem zavarta meg elragadtatásomat a tömény húgy- és ürülékszag, ahogy az idomított állatok nyomorúságos sorsa felett sem méláztam el túl sokáig. Aztán felnőttem.

Stílus magazin
Megrendelheted itt